Hoshin Kanri – Lean módszertan a stratégia megvalósítására 

Webinárium – magyar nyelven

Bármilyen viharos is a tenger, egy jó kormányos kihasználja a szelek erejét, biztos kezekkel irányítja a hajót, és biztonságosan eljuttatja azt a következő kikötőbe. Az iránytű mutatja ehhez az utat. Ennek az elvnek megfelelően működik a Hoshin Kanri koncepció is.

Orientáció, erők mobilizálása és a célok közös, biztos elérése!

A Hoshin Kanri két hatalmas kihívást kezel a stratégia megvalósítása során. Elsőként segíti a vállalat felső vezetését a közös jövőkép és az ahhoz szükséges akciók, projektek közös meghatározásában, így lehetővé teszi, hogy a vezetők egységesen ugyanazt mondják, ugyanazokat az üzeneteket közvetítsék a szervezetben. Másodsorban a módszertan biztosítja, hogy az egyes szervezeti egységek és munkatársak összehangoltan részt tudjanak venni a vállalati víziója és a célok megvalósításában. Ezt támogatja a célok és a hozzá tartozó akciók szervezeti szintekre történő lebontása.

A fenti témák elméletével és gyakorlati kezelésével foglalkozik 60 perces magyar nyelvű webináriumunk.

Hoshin Kanri strategy

Fő témáink

  • Orientáció, iránymutatás. Ez az egyik legnagyobb kihívása a vezetésnek. A Hoshin Kanri támogatja a közös célkép megalkotását.
  • A célokat könnyű kitűzni, de sokkal nehezebb megvalósítani, ezért kell a legfontosabb kitörési pontokra fókuszálni.
  • Az akciók meghatározásánál gyakran esünk abba a hiába, hogy mindent egyszerre akarunk, ezért kell olyan megoldás, amely a célokat és akciókat ok-okozati elven összeköti.
  • A munkatársak bevonása rendkívül nehéz. A Hoshin Kanri segít a szervezetben rejlő energiák felszabadításában a célok közös elérésében.

Célcsoport

Felső- és középvezetők kiemelten stratégiai, termelési, logisztikai, műszaki, mérnökségi, lean és minőségirányítási területről.

Részletek

Dátum: 2023. október 20.
Időpont: 15:00-16:00

Ár: a webinárium ingyenes, de regisztrációhoz kötött
Helyszín: Virtuális felület (online)
Maximális létszám: 30 fő

WEBINÁRIUM

TANULJON AHOL AKAR, AMIKOR AKAR ÉS AMIT AKAR.

Webináriumainkon kényelmesen, saját számítógépéről tanulhat – bárhol is legyen, utazási költségek nélkül és még nagyobb rugalmassággal. Élvezze az előadók online előadásait hanggal és képpel.

Természetesen a résztvevők közötti interakció és eszmecsere itt is nagy jelentőséggel bír, és az előadóknak ugyanúgy felteheti kérdéseit, mint egy klasszikus, személyes szemináriumon: akár chat-ablakon keresztül, akár szóban.

A legtöbb webináriumunk ingyenes. Különböző témákban kaphat áttekintést és lehetőséget is arra, hogy feltegye kérdéseit projekten kívül. Próbálja ki, könnyen elérhető, és a hozzáadott érték óriási!

Előadó

Velenczei Róbert

Country manager – Magyarország

Staufen AG

Vannak kérdései a képzéssel kapcsolatban?

Szívesen válaszolunk Önnek e-mailben vagy telefonon a következő címen.

A kapcsolattartó az akadémia témákkal kapcsolatban:
Gábor Angéla
Telefon: +36 20 399 9231
Email: a.gabor@staufen.hu

A webinárium nyújtotta előnyök

INTERAKTÍV TANULÁS A TRÉNEREKTŐL

MAGYAR, ANGOL ÉS NÉMET NYELVEN

INGYENES RÉSZVÉTEL A BEMUTATÓKON

ELŐADÁSOK ÉLŐBEN A KÉPERNYŐN

TANULÁS BÁRMELYIK ORSZÁGBÓL

A CSÚCSTELJESÍTMÉNYÉRT. A FENNTARTHATÓ VÁLTOZÁSI KULTÚRÁÉRT.

Meggyőződésünk, hogy a lean átalakítás csak akkor lehet sikeres, ha a vezetők és a munkavállalók magas szintű képzettséggel rendelkeznek. Ezért a Staufen Akadémia fontos része a portfóliónknak.

Több mint 100 aktív tréner és 70 nemzetközi BestPractice Partner (BPP) – nagyra becsült és sikeres vállalatok a legkülönbözőbb iparágakból – mind támogatják Önt a csúcsteljesítményhez vezető úton.

Az átfogó kompetencia fejlesztése a kiváló folyamatokért és a kiváló menedzsmentért – ezt képviseljük.

Gyakorlati képzéseket, személyre szabott házon belüli szemináriumokat, átfogó képesítési programokat, vegyes tanulási koncepciókat, BestPractice látogatásokat és túrákat, valamint rendezvényeket és konferenciákat kínálunk.

Tekintse meg az aktuális 2022-es akadémiai programot!
(német nyelvű változat)

Első kézből szeretne értesülni a legfontosabb iparági témákról?

Staufen Back To Top Button